top of page
13235628_1003464026406611_55146407112007

„Rendhagyó” történelem és irodalom órák

Lassan húsz éve tartom ezeket az órákat, melyeknek alapjául a regényeim szolgáltak. Utóbbiak a magyar történelem legdicsőségesebb évszázadait ölelik fel, Nagy Lajos korától a Hunyadiakig bezárólag. A könyveim kerettörténetének egy New York-i kisfiú – Johnny Fortunate – a hőse, akinek magyar nagypapája mindig a lovagkirály nápolyi hadjáratairól mesél, így egy idő után álmodni kezd erről a korról.

Az órák interaktívak, a hasonmás kardok, nyílhegyek és más eszközök segítségével vonom be a gyerekeket a közös kalandba. Alapvetően a nyolc és tizenöt év közötti korosztálynak ajánlom, de tartottam órát ezeknél idősebbeknek is. Az órák alatt sokat kérdezek, a jó válaszokért a tanulók kisebb ajándékokat (notesz, toll, stb.) kapnak, a legügyesebbeknek pedig a regényeimből ajándékozok egyet-egyet.

Az óra felépítéséből következik, hogy mindenkit leköt, hiszen egy show műsor-szerű elemmel indul. Az Anjou királyok ugyanis a strucc madarat választották címerállatuknak, a strucc feje, csőrében patkóval lovagi tornák alkalmával a sisakforgóra is felkerült.

Én egy zsákból húzom elő a majd méteres plüss madarat, s ezzel a  bűvészmutatvánnyal általában megnyerem a gyerekek többségét.

Tizenkét éves korig bezárólag pedig királykoronázás zárja az órát. A tréfás-komoly játék részleteiben követi az egykori igazi magyar király megkoronázásnak szertartását, s közben szinte észrevétlenül megtanulják a magyar koronázás alapvető szabályait.

Az óra – ami sok esetben túllépi a negyvenöt percnyi időtartamot –, minden kis részletét itt képtelenség lenne felsorolni, arról nem beszélve, hogy a tanár–gyerek kommunikáció minden esetben függ a tanulók felkészültségétől, ismereteiktől. Mivel rengeteget járok a történelmi Magyarország elszakított területeire, tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenütt van lehetőség a magyar történelem oktatására, így sok esetben a tanulók tudása a korról igencsak hiányos. Ezért ott máshogy tartom az órákat, mint itthon, óvatosabban adagolom az információkat. Sokat mesélek a mindennapi életről, a lovagokról – és természetesen a szerelemről, a gyereknevelésről, és egyéb olyan dolgokról, ami a lányokat is érdekli.

 

 

Gáspár Ferenc

il_570xN.1408457650_t7yy.png
Rendhagyó órák

Író & Történelem és Irodalom tanár

Gáspár Ferenc

1002905_495013647251654_1733418094_n.jpg

Történelem másképpen...

Célom, hogy a néha egészen gyakorlatias ismeretek mellett a magyar fiatalok büszkék legyenek történelmünkre. A múltban szinte mindent másképpen tanítottak, a királyokat és az urakat kiáltották ki népünk elvesztőinek, pedig ez számos esetben éppen fordítva történt. Mindig egy, vagy több világhatalom szorításában kellett megőrizni magyar nyelvünket és függetlenségünket, és ez a százötven évnyi török megszállás, a Habsburgok elnyomó politikája, majd a szégyenteljes trianoni döntés, az orosz gyarmatosítás ellenére sikerült, s erre büszkék lehetünk. Mindig a jó dolgokat kell nézni, az visz előre, azokból lehet építkezni.

img247.jpg

Rendhagyó történelem és irodalom órák

Felkérésre szívesen tartok rendhagyó történelem
és irodalom órákat határon innen és túl.

(ezek egyben rendhagyó tanórák, másfelől író-olvasó találkozók) 2002 óta tartok, Magyarországon számtalan alkalommal, határon kívül pedig jártam már a Felvidéken (Kassa, Párkány, Léva), Erdélyben (Nagykároly, Szatmárnémeti, Csanálos, Kálmánd, Nagyvárad, Nagyszalonta, Szék, stb.), de legtöbbször Kárpátalján. (Verbőc, Beregszász, Aknaszlatina, Beregsom, Izsnyétye, Mezőkaszony, Som, Péterfalva, stb.)

Rendhagyó órák időpont
bottom of page