Nagy Koppány Zsolt recenziója a Magyar Időkben jelent meg 2017-ben.
Gáspár Ferenc regényének egyik soha el nem múló érdeme az lehet, hogy kissé megeleveníti és emberközelivé teszi a megmerevedett Janus Pannonius-képünket.
– Várj – szólalt meg Imre. – Nem téged akarlak hallani. Szóval? Megírtad a verset, és? – És akkor az a távoli jövőben élő Janus szintén megírta. – Ugyanezt a verset? – álmélkodott a király. – Pontosan. De néha… – Igen? Mi történt néha?! – Néha nem tudtam, én írtam-e vajon ezt a verset, vagy Janus. Hogy én álmodom őt, vagy ő engem?
A Szabó Lőrinc Dzsuang-Dszi álma című költeményét idéző szavakat Ádám mondja, az 1196 és 1204 között uralkodó Imre király udvarában szolgálatot teljesítő trubadúr, ügynök és hadvezér, aki egészen különleges kapcsolatban áll a több száz évvel utána, Mátyás király udvarában (illetve ellenzékében, összeesküvés-szövőként) élő Janus Pannoniusszal Gáspár Ferenc lenyűgöző történelmi (és költészetfilozófiai) regényében, a Janus – Trubadúrvarázs című kötetben.
A könyv különös keveréke a klasszikus történelmi regénynek, a verseket, a versírás folyamatát és mozgatórugóit megmutató, már-már életrajzi regénynek, az erotikus irodalomnak és a víziós szövegnek (ez utóbbiból lehetett volna valamivel kevesebb, ugyanis a könyvben exponenciálisan sokasodó látomások végül elveszik a fősodor történelmi-életrajzi vonal élét és hitelességét).
A könyv hátlapjáról idézek: „Janus Pannonius éppen összeesküvést sző Mátyás ellen, miközben barátja, Galeotto Marzio azt kérdezi tőle, miért nem ír verset magyar nyelven? Janus szerint ez lehetetlen, és összeveszik Galeottóval. Mérgében berohan a könyvtárba, ahol az egyik kódexből magyar nyelven írt költemény hull a lába elé. A verset kétszázhetven évvel korábban írták, Imre király udvarában. A hajdani trubadúr csélcsap ifjú: egyszerre három nőnek is teszi a szépet, s mialatt a király öccse, a későbbi II. Endre felkelést szervez Imre ellen, Ádám, a trubadúr a királyt segíti. Janus, a pécsi püspök pedig szerelmes lesz, s lírája újabb lendületet kap, ám nem tudni, hogy valójában ki is írja ezeket a verseket: J. Pannonius, a költő, vagy Ádám, a hajdan élt trubadúr?
Janus, a kétarcú római isten neve itt több értelmet nyer: bár egyik orcája sír, a másik nevet, a világok mélyén ennél sokkal több van. Több titok, több szerelem, több költészet. Gáspár Ferenc legújabb művében a hagyományos történelmi regény ötvöződik a szürreális világgal. Könnyed regény és vérbő fantázia: ez a Janus, mely alcíméhez hűen elvarázsolja az olvasót.”
A kötet több, nehezen megugorható célt is maga elé tűz ki: történelmi regényt eleve nehéz írni, létező költők elképzelt verseit talán még nehezebb (a kötet ilyen jellegű versei Diószegi Szabó Pált dicsérik), az erotika újszerű és finom ábrázolása sem könnyű feladat, a dokumentálható történelmi háttér és a belőle, eléje megképzett világ bemutatása sem egyszerű. Mégis sikeresen abszolválja ezek mindegyikét: az összeesküvések, az udvari viszály ábrázolása a körömrágásig izgalmas, az erotika éppen a helyén van, a világ teljesen hitelesnek tűnik, egyedül a nyelvezet kérdését kezeli kissé furán a regény, de tudjuk, hogy ez végképp nehéz egy több száz évvel ezelőtt játszódó könyv esetében.
Ha megpróbáljuk legalább részleteiben rekonstruálni a korabeli nyelvezetet, könnyen élvezhetetlen szöveget kapunk, ha viszont a szereplők mai nyelven beszélnek, sérül a hitelesség. A könyv ezt is megoldja, de az olyan fordulatokat, mint „meg vagy húzatva”, „naná”, „macsek”, „veri a nyálát” és még néhány másikat én biztosan nem hagytam volna benne (még ha ezzel üzen is valamit a szerző – de mit?).
Mégis nagyon fontos és élvezetes regény született, amelynek egyik soha el nem múló érdeme az lehet, hogy kissé megeleveníti és emberközelivé teszi a megmerevedett Janus Pannonius-képünket, továbbá igényesen, gazdagon és változatosan szórakoztatja az olvasókat.
Gáspár Ferenc: Janus – Trubadúrvarázs. Diószegi Szabó Pál verseivel. Hystoricum Kiadó, Budapest, 2017